Kezdés: 2021. március 31.
(6. évad)

A sikeres ember az, aki reggel felkel, este lefekszik, és közben azt csinálja,
amihez kedve van.

Szeretettel köszöntelek, Orsi vagyok.

Mivel foglalkoznál, ha a pénz nem számítana? Vajon alkalmazott lennél, vagy saját vállalkozást hoznál létre?

Jómagam annak idején sokat játszadoztam ezzel a kérdéssel. Vajon szívesen otthagynám-e azt a környezetet, céget, amelyiknél éppen akkor dolgoztam? Mernék-e belevágni valami újba, ismeretlenbe? Mi van akkor, ha hibázom? Hogy viselném az esetleges kudarcot? Természetesen ezeket a kérdéseket a saját kis félelmeim táplálták. Azok a fránya önkorlátozó hiedelmek még azt is elhitették velem, hogy nincsenek jó ötleteim és, hogy nem vagyok elég kreatív ahhoz, hogy saját lábra álljak. Abban a pillanatban azonban, hogy elkezdtem ezekkel a negatív berögzülésekkel foglalkozni, tisztogatni őket, egy teljesen új, mindaddig számomra ismeretlen világ tárult elém. Hirtelen kinyíltak a kapuk, és végre észrevettem a körülöttem lévő számtalan lehetőséget. Lassan 6 éve, hogy úgy döntöttem, elég volt a robotizmusból és ugrottam…az ismeretlenbe! Azóta természetesen az egész életem megváltozott. Most már én is minden reggel egy hatalmas mosollyal az arcomon ébredek, hiszen azt csinálhatom, amiben maximálisan hiszek, alkothatok, segíthetek, boldogan, anyagi függetlenségben élhetek.

Nos, készen állsz arra,
hogy a te történeted is hasonlóan alakuljon?

Sokan mondják, az élet nem habos torta. Én azt mondom: az élet pont olyan, amilyennek elképzeled és megalkotod azt.
A választás a te kezedben van.
Dönthetsz úgy, hogy minden marad a régiben, és nem változtatsz:
* van egy munkád, amit nem kifejezetten szeretsz
* tudod, hogy többet is kereshetnél
* nincs konkrét célod, csak tengődsz egyik napról a másikra
* nincs erőd, hited, önbizalmad, hogy valami újba kezdj
* nincs ötleted sem, amivel el tudnál indulni
* nincs minta előtted, akitől tanulhatnál
* megalkuszol és elfogadod az elfogadhatatlant
* befásulsz és keresed az apró örömbombákat: vásárolsz, esetleg részletre, rövid ideig örömöd leled benne, majd újra hiányérzeted támad. Megint vásárolsz, még több részlet, esetleg hitel, lelkiismeretfurdalás. Még több vásárlás, részlet, hitel, adósság…

Biztos, hogy ilyen életet szeretnél?
Tudom, hogy nem!

Hiszen te is vágysz a biztonságra, a sikerre, a szebbre és a jobbra. Csak úgy mint bárki más, te is szeretnél utazni, biztonságban tudni a szeretteidet és egy olyan életcélt találni, ami minden nap boldoggá tesz.

Itt a lehetőség, hogy egy új történetet kezdj el élni! Tedd meg ezt magadért, a családodért és az egész világért! Én végig Veled leszek majd és fogom a kezed. Sőt a zárt Facebook csoport minden tagja is inspirálni és támogatni fog.

Ez alatt a 3 hónap alatt megérted majd a MIÉRTjeidet (coaching), megtanulod a HOGYANt (eszköztár), és egy kész AKCIÓTERVvel távozol majd, ami megváltoztathatja az egész eddigi életedet!

És hogy mennyire hiszek én Benned,
és a kurzusnak az erejében?

Maximálisan!!!

Vagyis ha tényleg készen állsz és megteszel minden tőled telhetőt a 15 hetes tréning alatt:

folyamatosan elvégzed a feladatokat,

 kitöltöd a munkafüzeteket,

  és aktívan részt veszel az online – de élő előadásokon,

 valamint a zárt Facebook csoportban,

akkor az Akadémia elvégzésével úgy érzed majd, hogy kinyílik előtted a világ, és végre Te is elkezded látni a körülötted lévő megannyi lehetőséget.

És ha mégsem így lenne? Vállalom a tandíj visszafizetését!

Ajándék

Még mielőtt elindulnál a pénzügyi szabadság irányába, fontos hogy tisztában légy azzal, hogy

  • miért is annyira fontos számodra, hogy anyagi függetlenségben élj,
  • milyen erőforrásokkal rendelkezel már most ennek megteremtéséhez, illetve azt is tudnod kell, hogy
  • mekkora az az összeg, ami fedezné az általad megálmodott életszínvonalat.

KÉRD A KEZDŐ AJÁNDÉK MUNKAFÜZETET a csodálatos és sikeres nő Facebook oldalon!

És hogy miről szól majd ez a 15 hét?

1. ELŐADÁS – MÁRCIUS 31. (SZERDA)

HIVATALOS MEGNYITÓ
- 6. ÉVAD

Célom az Online Akadémia vezetésével az, hogy nők ezrei érezzék, hogy a családjuk és a magánéletük mellett, a hivatásukban is megtalálták a szerelmet.

15 hét, online előadásokkal, házi feladatokkal, játékokkal és óriási fejlődéssel. Készen állsz?

online akADÉMIA – te határozod majd meg, mikor és mennyit foglalkozol a tananyaggal

éLŐ VIDEÓK kéthetente szerdánként

2. ELŐADÁS – ÁPRILIS 7. (SZERDA)

JELENLEGI KAPCSOLATOD A PÉNZZEL ÉS A GAZDAGSÁGGAL

Ahhoz, hogy végre te is pénzügyi szabadságban élj, elengedhetetlen, hogy megértsük milyen félelmek, esetleges elakadások, kívülről jövő elvárások, önkorlátozó hiedelmek jellemzik a pénzzel, bőséggel kapcsolatos gondolkodásodat és egyszer s mindenkorra megszabaduljunk mindentől, ami már nem szolgál téged.

HOL TARTASZ MOST?

HOGYAN SZABADULJUNK MEG AZ ÖNKORLÁTOZÓ HIEDELMEINKTŐL?

HOGYAN KERÜLJÜNK KI EGY NEGÍTÍV SPIRÁLBÓL?

3. ELŐADÁS – ÁPRILIS 21. (SZERDA)

PÉNZÜGYI SZABADSÁG ÉS PASSZÍV JÖVEDELEM

Ebben a modulban átbeszéljük, mit jelent a pénzügyi szabadság fogalma, és arról is ötletelgetünk majd, hogyan tudsz te is egy olyan életformát kialakítani, ahol a pénz dolgozik érted és nem te ő érte.
Cél, hogy a pénzzel kapcsolatos összes területen mérhető változáson menj keresztül.

MI A PÉNZÜGYI SZABADSÁG?

HOGYAN TERMELJÜNK PASSZÍV JÖVEDELMET?

ANYAGI FÜGGETLENSÉG KULCSA

4. ELŐADÁS – MÁJUS 5. (SZERDA)

PÉNZGAZDÁLKODÁS
MÁSKÉNT...

Mennyire gazdálkodsz jól a pénzzel? A hónap végére teljesen lenullázódsz, vagy tudsz félretenni?
Az emberek többsége állandó pénz problémával küszködik. Nem feltétlen azért, mert nincs elegendő jövedelmük, hanem azért, mert fogalmuk sincs, hogyan gazdálkodjanak a meglévő bevételükkel. Elengedhetetlen ugyanis, hogy havi szinten ellenőrizzük, mire költjük el a pénzünket, illetve, hogy egyáltalán mennyi az összes havi kiadásunk.

TECHNIKA BEMUTATÁSA

5. ELŐADÁS – MÁJUS 19. (SZERDA)

ÁLOMHIVATÁS MEGTALÁLÁSA

Tudtad, hogy az emberek 60%-a gyűlöli a munkáját?
Sajnos nagyon könnyű belekerülni abba a bizonyos mókuskerékbe, s mivel kitörni magunktól nem tudunk, elfogadjuk az elfogadhatatlant. Eladjuk az időnket és az álmunkat a megélhetésért.
A jó hír azonban az, hogy van megoldás. Te is képes vagy megtalálni azt a munkát, amiért érdemes minden nap felkelni, és amit szívvel-lélekkel csinálhatsz majd.

ÁLOM MUNKA MEGTALÁLÁSA

6. ELŐADÁS – JÚNIUS 2. (SZERDA)

IDŐGAZDÁLKODÁS

A helyes időgazdálkodás elengedhetetlen ahhoz, hogy tökéletesen lásd az előtted álló napok, hetek, hónapok feladatait. Ebből fog kiderülni ugyanis, hogy mennyi időt tudsz majd a különböző projektjeidre, a vállalkozásodra, a munkádra, a tanulmányaidra, a szabadidődre és egyéb számodra fontos tevékenységekre fordítani.

HALOGATÁS ÉS TÖKÉLETESSÉGRE VÁGYÁS

KUDARCTÓL VALÓ FÉLELEM KEZELÉSE

7. ELŐADÁS – JÚNIUS 16. (SZERDA)

TISZTÁNLÁTÁS ÉS ELKÖTELEZŐDÉS

Elérkeztünk az online program végéhez!
Biztosan készen állsz?
Kitűzted a célokat?
Rendelkezel akciótervvel?
Mivel jutalmazod majd meg magad a siker elérésekor?
Elég motivált vagy?

KÉSZEN ÁLLOK DOKUMENTUM KÖZÖS KITÖLTÉSE

ELKÖTELEZŐDÉS

8. ELŐADÁS – JÚNIUS 30. (SZERDA)

JÖVŐTÁBLA KÉSZÍTÉS ÉS LEZÁRÁS

A mai nap elkészítheted a saját látvány tábládat.
Mint tudjuk, minél többször látjuk a céljainkat vizuálisan megjelenni, annál könnyebben el fogjuk hinni, hogy képesek vagyunk őket elérni…és azok szinte észrevétlenül meg is fognak valósulni.
A tudatalattink azokat a feltevéseinket fogadja el, amiket gyakran ismételgetünk. Beépülésük után, megváltozik majd a gondolkodásmódunk, ezt követően pedig a szokásaink és a cselekedeteink is átalakulnak majd.
Ne feledd! Ahhoz, hogy gazdag és sikeres legyél, el kell tudd képzelni ezt az állapotot!

Jó szórakozást!

Élj Bőségben!
Online Akadémia

*  3 hónapos ONLINE Program
*  Előkészítő munkafüzet 
  *  7 Modul: Kéthetente szerdánként
*  7 Munkafüzet 
* Házi feladatok az előadások közötti időszakra
 *  Zárt Facebook csoport

*  Folyamatos támogatás
KEZDÉS: 2021. március 31. (SZERDA)
Ára: 47 eFt (kevesebb, mint napi 450Ft)
Előleg: 7 000 Ft
(Fennmaradó összeg: 2020. január 1-ig)
Páros Jegyár: 80 eFt (40 eFt / fő)

Fizetési lehetőségek



Amennyiben bankon keresztül szeretnél utalni, kérlek írj üzenetet A Csodálatos és Sikeres Nő Facebook oldalon!

Mivel a célom az, hogy az Akadémián maximális figyelmet fordítsak Rád, a csoport létszámát 30 főre redukáltam.
Úgyhogy ha már döntöttél, akkor ne habozz! Jelentkezz MOST!
A 30 fő beteltével már csak a várólistára tudlak felvenni.

Amit a korábbi tréningekről mondtak:

“Elképesztően motiváló és csodálatos volt az előadásod! Nagyon sokat tett hozzá az életemhez! Követem a tanácsaidat, és minden nap foglalkozok a passzív jövedelem lehetőségeivel.” – Tímea

***

“A tréninget azoknak javaslom, akik komolyan veszik saját magukat és hisznek az álmaikban. Azoknak viszont nem, akik úgy indulnak neki, hogy „megpróbálom, majd csak lesz valahogy… vagy bejön vagy nem. Pár hét alatt még elszántabb és kitartóbb vagyok, letisztultak a terveim, javítottam az időbeosztásomon, megváltoztattam a pénzügyi szokásaimat és elmondhatom, hogy egy hónap alatt többet tettem a vállalkozásomért, mint az előző egy évben.” – Mariann

***

“Szeretném még egyszer megköszönni az együtt töltött időt, a segítségnyújtást, az őszinteséget, önzetlenséget és a közvetlenséget. Az előadások sorozata motiváló volt és segített tovább gondolni az eddigi céljaimat. KÖSZÖNÖM” – Katalin

***

“Nem akartad elhitetni, hogy minden varázsütésre megoldódik, de azt bebizonyítottad, hogy ha tudatosan végiggondolom, amit szeretnék és teszek is érte, akkor sikerülhet. Nagyon hiteles voltál. Nem kételkedtem abban egy pillanatig sem, hogy amiről beszélsz, azt komolyan gondolod, és hogy megvan mögötte az elméleti és a tapasztalati tudás is.” – Ditti

Amennyiben kérdésed van az Akadémiával kapcsolatosan,
azt itt most felteheted!

Kérlek  A Csodálatos és Sikeres Nő Facebook oldalon küldött üzenetedben jelezd, hogy egyedül vagy párban szeretnél részt venni a programban, illetve, hogy esetlegesen melyik csomag érdekel.

 

JOIN MY NEWSLETTER!

Join over 3.000 visitors who are receiving my newsletter that will help you find a way back your heart and reconnect with your feminine side!

I agree to have my personal information transferred to MailChimp ( more information )

I hate spam. Your email address will not be sold or shared with anyone else. You can unsubscribe at any time.