A csodálatos nő munkafüzet

Szeretettel köszöntelek!


A mai világban nem egyszerű nőnek lenni.

Egyrészt igyekszünk megfelelni a gyermekkorunk óta jellemző, kimondott vagy ki nem mondott nemi sztereotípiáknak, másrészt folyamatosan keressük a helyünket, hiszen szakmai kompetenciáink, ambícióink, készségeink lényegesen többre tesznek minket hivatottá, mint a korábbi generációk hölgy tagjait. Többségünk számára a karrier és a család közötti egyensúlyozás korántsem egyszerű, hiszen a napi munka után általában ránk hárul a családról és a gyermeknevelésről szóló második műszak nagyobbik része is.

Igazi kihívást jelent ezeknek az életterületeknek a megfelelő integrálása.

Minden szerepünk „eljátszása” megérne egy külön fejezetet, hiszen komolyan érintik mind a saját, mind a családunk életét.
Annak érdekében azonban, hogy boldogok legyünk elengedhetetlen, hogy megtaláljuk a külső-belső egyensúlyunkat és összhangban legyünk önmagunkkal.

A Csodálatos Nő munkafüzet ezt a folyamatot hivatott segíteni.

Arra kérlek, hogy

# minden nap csak egy részt vegyél át,
# abban a sorrendben, ahogy azok íródtak,
# és csináld végig az összes feladatot.
Remélem már készen állsz…

Ha igen, a munkafüzetet a itt érheted el:

MUNKAFÜZET-Csodálatos-Nő

Sok sikert!

JOIN MY NEWSLETTER!

Join over 3.000 visitors who are receiving my newsletter that will help you find a way back your heart and reconnect with your feminine side!

I agree to have my personal information transferred to MailChimp ( more information )

I hate spam. Your email address will not be sold or shared with anyone else. You can unsubscribe at any time.